Showing results by author "Hamvas Béla" in All Categories

Amiket Velázquez megfest, a legkomolyabb dolgok: a butaság, a komikum és a bölcsesség. A komoly dolgokat pedig nem lehet másképpen kifejezni, mint a komolytalanság módszerével. E paradoxonnak kényszerét nemcsak Cervantes bizonyítja, hanem minden művész, aki valaha is az emberi komolyságot fejezi ki. Bizonyítja Apuleius éppen úgy, mint Boccaccio, Pope, Mark Twain, Dosztojevszkij, France, Huxley, Joyce. A prózai távlat, a komolytalanságé, emeli ki teljesen a dolog komolyságát. Csak a profán ember tudja, hogy az élet szent.

Olbrin Joachim nem akar sokat. Csupán tudni szeretné, hogy lelke honnét származik, hát utánaered. Ezt ma önismereti útnak mondjuk. Nem tudja, hogy ezért meg kell járnia a poklot, és útja thrillerbe illő kalandokon át vezet. Lélekjelenléte végül elvezeti oda, amit minden ember úgy hív: otthon.

Az ember a természetnek vagy apja, vagy megrablója. Ezt az ősi iráni tudást Darwin nem ismerte. A létért folytatott mészárlás tanában azonban nem jelenik meg egyetlen Mozart-akkord, Giotto tájkép, vagy Pascal-aforizma sem. A világ újkori kirablásával szemben a vallás, a tudomány, a filozófia készületlenül állt. Egyedül a mûvészet tudta megôrizni a humánum "alapállását". Művésznek lenni azt jelenti: túlemelkedni a téridőbe szorított életen. A művészet egyetemes távlatot nyit, és a létünket átható homályba bevilágít.

A hajdanvolt Gautama Sziddharta hercegtől, Buddhától egyszer valaki megkérdezte: Ki vagy? Isten vagy? Nem. Angyal? Nem. Szent? Nem. Akkor ki vagy? - Ébren vagyok. Buddha neve annyit jelent: ébernek lenni. Az emberiség hét mértékadó szellemi tanítója között azonban ő nem a teória, hanem az életgyakorlat bölcse. Józansága évezredeken világít át, és útján a mai napig milliók követik. Ő az alapállás (Hamvas) mestere. Az alapállás végtelenül egyszerű. Ez csak az első, kiinduló állapot, de "nincs ennél az egyszerűnél semmi nehezebb".

A lét egy, a valóság egy, az igazság egy, Isten egy - ezt tanítják a Védák. Az Atya és én egyek vagyunk, aki engem lát, az Atyát látja, én az Atyában vagyok és az Atya énbennem - ezek pedig Jézus szavai. Hamvas Béla tanításának talán legmagasabb csúcsát az archaikus hagyomány és a keresztény "jó hír", az evangéliumok egységének helyreállítása jelenti. Hogy is nem vettük eddig észre, hogy "ami az Atyáé, az az enyém"! Miért is nem tudtuk átélni, hogy "nem magamtól cselekszem, hanem az Atyától, aki bennem cselekszik"?

A taoista gondolkodók műveiben minduntalan visszatérő motívum, hogy amikor valamelyik tanítvány a mestertől azt kérdezi, mi a tao, a mester mély hallgatásba merül. Mikor a tanítvány figyelmezteti, hogy mit kérdezett, a másik így szól: hiszen a mester megmondta, a tao annyi mint hallgatni. De nem csak ezt jelenti, hanem azt is, hogy nem cselekedni, nem törekedni, nem tevékenykedni, hanem lenni. A tao annyi, mint a földi lét minden mulandó esetlegességét levetni, és a változatlan, örök Nagy Lét békéjét elérni.

Kína i.e. hatodik századának két szellemóriása: Lao-ce és Konfu-ce. Tanításuk látszólag ellentétes, a mélyben mégis egybeér. Lao-ce a tao (az Út) világrendjébe történő, nem cselekvő beilleszkedést tanítja, míg Konfu-ce azt vallja: a bölcs fáradhatatlanul hirdesse felismert igazságát. A ma uralkodói trezorjaikban és hadseregükben bíznak. Ezért mondja már Platón, hogy ma már csak "demokráciák és önkényuralmak váltogatják egymást". A közép ismerete elveszett.

A zent hol meditációs technikának, hol csendmeditációnak, sőt csendimának is nevezik, mert sem szavakat, sem rítusokat nem használ. Keress egy csendes helyet, ülj le egy párnára kényelmesen, figyeld a lélegzésedet, és igyekezz kikapcsolni minden érzékszervi benyomást és minden gondolatot.

A Titkos jegyzőkönyv legnagyobb titka, hogy nincs titok."Ha látni akarsz, mondja egy zen mester, nézz bele. Ha gondolkodni kívánsz felőle, tévedni fogsz."

A Silentium című kötet négy esszéje napló. De nem a történeti eseményeké, hanem a léleké. A második világháború pokolra szállása, és a kataklizmát követő évek lábadozásának története azonban csak kerete annak a belső újjászületésnek, amelyet Hamvas 1946 és 1949 kötött megélt.

Déli szigetek között hajóztam s egy napon olyan helyre értem, ahol a fogadó babérligetben állt. Ott ültem az árnyékban tétlenül, mialatt kint a napfényben izzottak a fehér kövek és szikrázott a tenger.